Négyszázezer forint gyűlt össze az Eger Advent jótékonysági bögreakcióján

Négyszázezer forint gyűlt össze az Eger Advent jótékonysági bögreakcióján, az erről szóló „csekket” szombaton adta át Vágner Ákos polgármester a kedvezményezettnek, az Egri Főegyházmegyei Karitász Központnak.

Mint az posztjában elmondta:

A szervezetnél több száz önkéntes segítő keze, szíve, lelkiismeretes, odaadó munkája valósítja meg a segélyakciókat. Legfőbb céljuk a nehéz körülmények között élő emberek megsegítése, támogatása, felkarolása. Kezet nyújtanak családoknak, idős, beteg embertársainknak, fogyatékkal élőknek, szenvedélybetegeknek, hajléktalanoknak, de katasztrófák áldozatainak is. Áldozatos, önzetlen munkájuk – melyet az esztendő minden napján végeznek – példaértékű.

Majd köszönetet mondott Árvai Ferenc atyának, az Egri Főegyházmegyei Karitász Központ igazgatójának.

AZ ÖN SEGÍTSÉGÉRE IS SZÜKSÉG VAN!

1356 – HÍVJON, HOGY SEGÍTHESSÜNK!