TARTÓSÉLELMISZER GYŰJTÉS A NAGYBÖJTBEN – KÖZÖS ÖSSZEFOGÁSSAL TETTÜK SZEBBÉ AZ ÜNNEPET
„A szeretetben szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5,13)
Hálatelt szívvel és nagy örömmel tekintünk vissza az elmúlt hetekre, hiszen a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés során iskolánk ismét tanúbizonyságot tett az önzetlenségről és az összetartozás erejéről.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Mezőnyárádi Római Katolikus Egyházközség és a Bogácsi Római Katolikus Plébánia híveinek, a kedves szülőknek, iskolánk tanulóinak, dolgozóinak és minden adakozó nagylelkű felajánlásáért.
A gyűjtés rendkívül sikeresen zárult: összesen 205 kg élelmiszert sikerült összegyűjtenünk, amelyeket Kalóné Papp Krisztina igazgató, Farkas Jánosné igazgatóhelyettes, Lengyelné Oravecz Erzsébet pedagógiai asszisztens, valamint Berecz Nikolett tanító vezetésével a Karitász Junior csoport tagjai nagy szeretettel és odaadással állítottak össze csomagokká. Továbbá, hálásak vagyunk Szajlai Gábornak, aki a csomagok szállításában volt a segítségünkre.
Külön öröm számunkra, hogy az adományok egy részével a tibolddaróci II. Rákóczi Ferenc tagiskola tanulóit és családjaikat is támogatni tudtuk a településünkön élők mellett. Bízunk benne, hogy ezek a felajánlások nemcsak anyagi segítséget jelentenek, hanem reményt és megerősítést is visznek a mindennapokba.
Az összefogás példaértékű mindannyiunk számára, és megerősít bennünket abban, hogy közösségünk ereje a segítőkészségben és az egymás iránti odafigyelésben rejlik.
Írta:Berecz Nikolett
Fotók: Kalóné Papp Krisztina


