ORSZÁGOS KARITÁSZ TALÁLKOZÓ A BODAJKI KEGYHELYEN

Nagy örömmel vettük az év elején, amikor az Országos Karitász Központ megkereste kegyhelyünket azzal a kéréssel, hogy a jubileumi év országos találkozójának helyszínéül Bodajkot választhassák. A rendezvényre május 30-án, szombaton került sor, amikor több mint 800 önkéntes érkezett az ország különböző pontjairól, hogy együtt adjanak hálát a Katolikus Karitász 95 éves szolgálatáért és a szervezet 35 évvel ezelőtti újjáalapításáért.
Az ünnepi szentmisét Fekete Szabolcs Benedek püspök atya mutatta be, aki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia karitász szolgálatért felelős püspökeként megerősítette a jelenlévőket abban, hogy milyen értékes és nélkülözhetetlen az a szeretetszolgálat, amelyet nap mint nap végeznek. Beszédében hangsúlyozta a kitartás, a bizalom és a krisztusi szeretet fontosságát, amelyet itt, Bodajkon, a Segítő Szűzanya oltalma alatt különösen is megélhetünk.
Kegyhelyünk közössége hosszú heteken át készült erre a napra. Helyi karitászcsoportunk több mint húsz tagja fogadóként és vendéglátóként várta a távolabbról érkező önkénteseket. A szentmisét követően közös ebéd, lelki buzdítás, és választható programok segítették a résztvevőket abban, hogy találkozzanak egymással, megismerjék kegyhelyünket, és lelkileg is megerősödjenek hivatásukban.
Hálás szívvel mondunk köszönetet Zagyva Richárd igazgató úrnak és munkatársainak, hogy az idei találkozó helyszínéül a Bodajki Kegyhelyet választották. Reméljük, hogy az ideérkezők megérezhették azt a szeretetet és figyelmességet, amellyel hetek óta készültünk fogadásukra.
Jó volt együtt megtapasztalni azt az egyszerű, mégis mély igazságot, amely a karitász szolgálatának egyik legfontosabb üzenete: „Jót tenni jó!”
Isten áldása kísérje a Katolikus Karitász nagy közösségét, valamint mindazokat, akik a szeretetszolgálatban Krisztus parancsát követve embertársaik javát szolgálják.
Hálásan köszönjük a fotókat Kaposi Zsoltnak!
www.bodajkikegyhely.hu

További képek elérhetőek:

https://www.facebook.com/bodajkikegyhely/posts/pfbid02gn5TEN1EWSBkmf5thNaLF6vpkKUi6Nfg3m8rmArEWB46qHF1vWjmD8ZAZpPvRsk1l

AZ ÖN SEGÍTSÉGÉRE IS SZÜKSÉG VAN!

1356 – HÍVJON, HOGY SEGÍTHESSÜNK!