Zöldellő Kertek – Öngondoskodó Háztartások Program
1.723 CSALÁDOT
26.214 PALÁNTÁVAL TÁMOGAT
A KATOLIKUS KARITÁSZ
Folytatódik idén is a Katolikus Karitász öngondoskodó családokért indított programja, melynek fókuszában 2021-ben azok a családok és idősek vannak, akiket a koronavírus hátrányosan érintett. A tavasz elején 4.122 családot ajándékoztunk meg vetőmagokkal, országosan több mint 16 millió forint értékben. Várjuk a sajtó képviselőit a következő átadásokra.
Az Egri Főegyházmegyei Karitász
– 20.214 palántával 1.123 családot,
– vetőmaggal 1381 családot,
– 3 tonna vetőmag burgonyával 600 családot,
– 2 tonna étkezési burgonyával 400 családot támogat
– az egyházmegye a 36 településén.
A három megye területére (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok) kiterjedő egyházmegye, idén is támogatja a családokat.
A Zöldellő Kertek program 2012-óta folyamatosa az Egri Karitász Központ területén, az Egri Főegyházmegyében.
A Karitász fontosnak tartja, hogy a Zöldellő kertek program során szakmai segítséget is biztosítson a családoknak, hogy kertjeikben a lehető legnagyobb termést takaríthassák majd be. Országszerte segítik szakemberek a kertek művelését, s emellett szükség szerint eszközök beszerzésével is segíti a Karitász a családokat. 2021-ben a Karitász vetési segédletet adott a magok mellé a családoknak, hogy azok is vállalni tudják a saját zöldségek termesztését, akinek alig, vagy egyáltalán nincs ebben tapasztalatuk.