Barion Pixel

About Egri Karitasz Központ

Az EGRI KARITÁSZ KÖZPONT az Egri Főegyházmegye (www.eger.egyhazmegye.hu) karitász szervezete, amely az egyházmegye területén teszi a jót az Katolikus egyház nevében és az Evangélium szellemében.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe a Karitász Csoportokban

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe a Karitász Csoportokban Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe a Karitász legnagyobb saját ünnepe is egyben. A plébániai Karitász Csoportok az egyházközséggel együtt ünnepelnek, a szentmisén a megáldott Erzsébet-kenyerét adják a híveknek és a rászorulóknak. Ezen a napon bemutatja a tevékenységét a karitász csoport, és a Szent Erzsébet Litániát elimádkozva kérik a

Caritas Junior nap Pétervásárán

Caritas Junior nap Pétervásárán Pétervásárán is megalakult a Caritas Junior. A lelkes gyermekcsapatnak Caritas Junior napot rendeztünk 2018. október 28-án. A nap első részében megismerkedtünk egymással, majd a Junior Mappám kiadvánnyal, ami a Juniorok társa lesz az életükben. Ezt követte a közös "gesztenye rózsafüzér" készítése, Asztalosné Kovács Beáta junior vezető irányításával. Kézműves foglalkozáson "junior-kockát"

Szent Márton-nap a mezőnyárádi Caritas Junioroknál

Szent Márton-nap a mezőnyárádi Caritas Junioroknál A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában 2. alkalommal került megrendezésre a Szent Márton-napi délutáni foglalkozás, amit a Caritas Junior előadása nyitott meg. A jelenet középpontjában az a legenda állt miszerint 334-ben a galliai Ambianum városkapuja előtt Márton találkozott egy fázó koldussal. Köpenyét kettéhasította és egyik felét

Szentté avatják Oscar Romero vértanú érseket, a Nemzetközi Karitász védőszentjét

Szentté avatják Oscar Romero vértanú érseket, a Nemzetközi Karitász védőszentjét Oscar Romero a szegények mártír püspöke 2015. május 16-án választotta a Caritas Internationalis védőszentjének a vértanú érseket.Oscar Romero 1917. augusztus 15-én született a közép-amerikai Salvador egyik kis falujában, Ciudad Barriosban, egy szegény postás családjában. A nyolc gyermek közül Oscar volt a második. Asztalos tanoncként

Cím

Go to Top