Barion Pixel

About szerintem

A szerző nem adott nem adott meg minden adatot.
So far szerintem has created 122 blog entries.

32 generátorral és 10 millió forintos gyorssegéllyel érkeztünk meg az ukrán Karitászhoz

Ma 32 generátorral és 10 millió forintos gyorssegéllyel érkeztünk meg az ukrán Karitászhoz, a Caritas-Spes Ukraine-hez nemzetközi szolidaritásból. 💡 Zagyva Richárd országos igazgatónk is a Katolikus Karitász munkatársaival tartott, hogy személyesen adja át humanitárius segélyt. Úgy gondoljuk, a kritikus téli hidegben minden perc számít, amit a háborúból kifolyólag áramforrás nélkül kénytelenek tölteni a

A jászárokszállási Szent Erzsébet Karitász Csoport 2026 január 3-án rendezte meg a 2025-ös évről az évzáró ünnepséget

A jászárokszállási Szent Erzsébet Karitász Csoport 2026 január 3-án rendezte meg a 2025-ös évről az évzáró ünnepséget, melyen meghívott vendégek voltak Jászárokszállás Polgármestere, az Alpolgármester, az Egyház Képviselő testületének elnöke, Kiss Csaba apát-plébános, a káplán, a kántor, a mozgáskorlátozottak helyi vezetője és a nyugdíjasok elnöke. A csoportvezető beszámolóját követte a gazdaságvezető beszámolója és

Miskolc-Diósgyőr az év első szeretet vendégségén székely káposztát és fánkot készített

Miskolc-Diósgyőr az év első szeretet vendégségén székely káposztát és fánkot készített. Az ellátottaknál a meleg étel mellett a lelkükben is szeretett és öröm látszott. Az ebéd előtt József atya által mindenki részesült a Balázs-áldás szentségében AZ ÖN

Go to Top