Barion Pixel

About Roland Varga

A szerző nem adott nem adott meg minden adatot.
So far Roland Varga has created 313 blog entries.

Isten mégis megsegít minket – Barabáson a Katolikus Karitász fogadja a menekülőket

Az orosz–ukrán háború ötödik napján, március 1-jén már biztonsággal működik a menekülteket fogadó segítségnyújtás rendszere. Hat segélyszervezet van jelen a határon. Barabáson a Katolikus Karitász működik: fogad, meghallgat, továbbsegít. Őket látogattuk meg. A teremben végig fekhelyek. Otthonosság. Két összetolt ágyon három fiú fekszik, a telefonjukon mutatnak egymásnak képeket. Mellettük két kislány babázik. Szemben

Zökkenőmentes a menekült családok fogadása, nyugalom uralkodik a barabási karitász bázisponton

Kétóránként mintegy száz fő érkezik Ukrajnából a barabási határátkelőn keresztül a település művelődési központjában felállított karitász bázisponthoz, ahol a nagy forgalom ellenére nyugalom uralkodik. A menekült emberek fogadása zökkenőmentes, a feladatok sorrendje néhány nap alatt a helyére került, mindenki tudja, mi a dolga, az érkező önkéntesek is hamar feltalálják magukat.Mint ahogy arról korábban is

Sorsok és néma tanúságtételek a Katolikus Karitász menekültbázisán Barabáson

Március 3-án ellátogattunk az ukrán–magyar határra. A Katolikus Karitász Barabáson fogadja a menekülteket. Az első napokban többnyire magyarok, most pedig főként ukránok érkeznek ide. Csonka családdal, hiszen az édesapák és a felnőtt fiúk nem hagyhatják el az országot.Barabás felé megyünk autóval. Régi harangláb a gótikus kis templom mellett, az utcákon alig van ember. Az

Reményt adni

Barabás településen, ahol a Katolikus Karitász fogadó pontja létesült a határ mellett, naponta sok százan érkeznek, kezükben egy bőrönddel úgy, hogy előtte több órát álltak a határon, hogy átjöhessenek. Gyermekek, anyukák, fiatalok… és nagyon fáradtak. Menekülnek. Kapnak meleg teát, ételt, pihenési lehetőséget, bíztatást, szállítási segítséget, reményt. Barabás. Ahogyan a többi 4 határátkelőhelyre, a

Hogyan tud segíteni az ukrajnából menekülőknek?

Az eddigi tapasztalatok alapján összeírtuk, mire van szükség és hogyan lehet csatlakozni a Katolikus Karitász segítségnyújtásához.Elsődlegesen az alábbiakra van szükség a menekültek fogadásának érdekében.Szállás: Elsődlegesen Budapesten és annak vonzáskörzetében. Kérjük mindenképpen jelezze, hogy hány főt tud befogadni, hol, és adja meg telefonos elérhetőségét.Szállás felajánlásukat az alábbi űrlap kitöltésével teheti meg:SZÁLLÁS FELAJÁNLÁSÖnkéntesek jelentkezését az alábbi

Go to Top